• Aucun résultat trouvé

Aktív állampolgárok nevelése

N/A
N/A
Protected

Academic year: 2022

Partager "Aktív állampolgárok nevelése"

Copied!
60
0
0

Texte intégral

(1)

2016

Aktív állampolgárok nevelése

A digitális állampolgárság fejlesztése

az eTwinninggel

(2)

Az eTwinning egy élettel teli közösség, amelyhez 11 éves fennállása során 162  589* iskola közel 400  000 pe- dagógusa csatlakozott. A program keretében a résztvevők több mint 50 000* projektet hajtottak végre, melyekben összesen több mint 2 000 000 diák vett részt Európa-szerte. (*2016. július)

Az eTwinning – az európai iskolák közössége – egy, az Európai Bizottság által az Erasmus+ program keretében fi- nanszírozott program.

Az eTwinning magas színvonalú támogatást és segítségnyújtást biztosít a  program résztvevőinek. Az eTwinning programban részt vevő országokban (melyek száma jelenleg 38) úgynevezett Nemzeti Szolgáltatópontok (National Support Service – NSS) működnek, amelyek saját hazájukban népszerűsítik a programot, tanácsokkal és útmutatással segítik a program résztvevőit, továbbá az eTwinning programhoz kapcsolódó különböző nemzeti szintű rendezvé- nyeket, valamint szakmai fejlődésre lehetőséget nyújtó tevékenységeket szerveznek meg. Az eTwinning program európai szintű koordinálásáért a Központi Szolgáltatópont (Central Support Service – CSS) felel, amelyet egy 30 oktatási minisztériumból álló konzorcium, a European Schoolnet működtet. Ez a szervezet szoros együttműködést folytat a  Nemzeti Szolgáltatópontokkal, folyamatosan dolgozik az eTwinning portál továbbfejlesztésén, valamint széles körű szakmai fejlődési lehetőségeket szervez a program résztvevői számára. Mindezek mellett egyéb tevé- kenységeket és rendezvényeket is megvalósít, például a minden évben megrendezésre kerülő Európai eTwinning Konferenciát, melynek keretében sor kerül az eTwinning Díjak verseny díjátadó ünnepségének megrendezésére is, ahol a kiemelkedő eTwinning projektekben részt vevő pedagógusok és diákok részesülnek elismerésben.

Az eTwinning programhoz tartozik egy 28 nyelven elérhető kifinomult digitális felület, amelynek vannak nyilvános és korlátozott hozzáférésű oldalai is. A  portál www.eTwinning.net címen elérhető nyilvános oldalai széles körű tájékoztatást nyújtanak az érdeklődő látogatók számára arról, hogy hogyan vehetnek részt az eTwinning program- ban, és ismertetik a program által nyújtott előnyöket, valamint inspirációt nyújtanak az együttműködési projektek létrehozásához. A  portál korlátozott hozzáférésű része az eTwinning Live elnevezésű felület, amelyen keresztül a pedagógusok kapcsolatba kerülhetnek a közösség többi tagjával: megismerkedhetnek egymással, interakciókat folytathatnak, közös projekteket hajthatnak végre, valamint nemzeti és nemzetközi szintű szakmai fejlődési lehetősé- gekben vehetnek részt. Végül az együttműködési projektek keretében közös munkát folytató pedagógusok számára egy, kifejezetten az egyes projektek számára fenntartott privát felület, a TwinSpace is elérhető.

Kiadás: 2016. december. A kiadványban kifejtett nézetek a szerzők nézetei, és nem feltétlenül egyeznek meg a European Schoolnet és az eTwinning Central Kiadó

eTwinning Központi Szolgáltatópont www.etwinning.net

European Schoolnet (EUN Partnership AISBL) Rue de Trèves 61 – 1040 Brüsszel– Belgium www.europeanschoolnet.org

Szerzők Dorothy Cassells Anne Gilleran Claire Morvan Santi Scimeca Design koordináció Claire Morvan Nyelvi koordináció Danosh Nasrollahi Grafikai munkák DIGITAL iNK Nyomdai előállítás Hofi Studio ISBN number 9789492414571

(3)
(4)
(5)

A digitalizáció életünknek szinte minden szeletét átalakítja, és a változá- sok olyan ütemben zajlanak, amellyel nehéz lépést tartani. Mindenkinek – munkavállalóknak, diákoknak, polgároknak – el kell sajátítania azokat az új készségeket és képességeket, amelyek ahhoz szükségesek, hogy teljes mértékben kihasználhassuk a napjainkban rendelkezésünkre álló lehetősége- ket. Nemcsak arról van szó, hogy szinte minden foglalkozás betöltéséhez szüksé- gesek a digitális készségek. Mindannyiunknak rendelkeznünk kell legalább az alap-

vető digitális készségekkel ahhoz, hogy élni tudjuk az életünket, tudjunk tanulni, kommunikálni és részt tudjunk venni a társadalom életében.

Mindebben kiemelt szerep jut az oktatásnak. Közös célunk, hogy az európai fiatalok megfelelő készségekkel rendelkezzenek ahhoz, hogy beléphessenek a munkaerőpiacra, és meg is tartsák ott a helyüket, de az is elengedhetetlen, hogy aktív és önálló állampolgárok legyenek. Ez azt je- lenti, hogy nem csak arra kell képessé tennünk őket, hogy megfelelő digitális műveltséget sze- rezzenek, kötelességünk azt is biztosítani, hogy rendelkezésükre álljon egy morális iránytű is, ami mutatja nekik az utat az online világban. Azzal, hogy megtanítjuk őket az olyan alapvető értékek tiszteletben tartására, mint a szabadság, a demokrácia, az emberi méltóság és a mások iránti tisz- telet, hozzájárulunk ahhoz, hogy képesek legyenek egész életükben biztonságos, helyénvaló és felelősségteljes módon viselkedni. Ez által azt is biztosíthatjuk, hogy produktív és kölcsönösen előnyös módon vegyenek részt az interneten keresztül a kormányzati és az üzleti ügyekben, illetve tágabb közösségük életében.

Ha megvannak ezek a szilárd alapok, a digitális technológia lehetőséget nyújthat demokráciánk átalakítására. Napjainkban, amikor minden szinten növekszenek a legitimitási szakadékok, és ami- kor az állampolgárok egyre inkább eltávolodnak a hagyományos demokratikus folyamatoktól, a digitális technológiák kritikus használatával lehetőség nyílhat arra, hogy újjáépüljenek az állam- polgárok kapcsolatai szomszédaikkal és kormányzatukkal. A digitális polgárságra való nevelés tehát elengedhetetlen ahhoz, hogy biztosíthassuk, hogy a fiatalok képesek legyenek az internetet használva részt venni a társadalom életében, a digitális médiumok segítségével eleget tudjanak tenni állampolgári kötelességeiknek, és teljes mértékben ki tudják használni a digitális technoló- giákban rejlő lehetőségeket saját boldogulásuk érdekében.

Mindez pedig elvezet minket az eTwinning programhoz, amely nemcsak a fiatalok digitális kész- ségeinek fejlesztésében játszik kiemelkedő szerepet, de az alapvető értékek és az állampolgárság fontosságának megerősítésében is az európai iskolákban. Az Európai Bizottság által a radikalizá- lódás megelőzésére vonatkozó idén elfogadott menetrendben a befogadó oktatás és a közös értékek támogatásának egyik legfőbb eszközeként az eTwinning programot neveztük meg. Az emberek közötti közvetlen kapcsolatok döntő szerepet játszanak a kölcsönös tisztelet és az inter- kulturális megértés fejlesztésében. A pedagógusok kiváló helyzetben vannak ahhoz, hogy észlel- jék a diákokon a radikalizálódás korai jeleit, és hogy megtegyék az ilyenkor szükséges lépéseket.

Az eTwinning projektek pedig lehetővé teszik a hasonló kihívásokkal szemben álló pedagógusok és diákok számára, hogy megosszák egymással tapasztalataikat, és tanuljanak egymástól.

Az eTwinning program mélyreható tanulási élményt nyújt azzal, hogy lehetőséget nyújt a diákok- nak az együttműködési projektek keretében való tanulásra. Nagy örömmel mutatom be a 2016- os eTwinning könyvet, amely több mint 30 olyan eTwinning projektet mutat be, melyek résztvevői az idei év kiemelt témáját, a „digitális polgárság” témáját dolgozták fel.

Külön köszönetemet szeretném kifejezni minden pedagógusnak és diáknak, akik részt vettek ezekben a projektekben, és szeretnék köszönetet mondani az egész eTwinning közösségnek is.

Ez a közösség ismét kézzelfogható és értékes módon járult hozzá ahhoz, hogy a fiatalok megtalál- ják helyüket a társadalomban, és saját kezükbe vegyék életük irányítását.

Navracsics Tibor

Kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztos

Előszó

(6)

Előszó

Tartalomjegyzék

1. Néhány szó a digitális polgárságról Digitális és polgár

Ide tartozom

Aktív résztvevő vagyok

Védve vagyok – megvédek másokat Digitális készségekkel rendelkezem

2. Aktív polgári szerepvállalásra nevelés az eTwinninggel 2.1 A digitális polgárok készségei és képességei

Nyitottságra és együttműködésre ösztönző projektek 2.2 Aktív részvétel és szerepvállalás

Az értékekkel foglalkozó projektek A békével foglalkozó projektek

A demokráciával és az aktív polgári szerepvállalással foglalkozó projektek

A migrációval foglalkozó projektek

A környezetvédelemmel foglalkozó projektek 2.3 A technológiák biztonságos és felelősségteljes

használata

Az e-biztonsággal foglalkozó projektek 3. Összegzés

5 6 7 10 11 11 12 13 16 18 23 30 32 33 37 40 42 47 49 53

Tartalomjegyzék Néhány szó a digitális

polgárságról

(7)

Előszó

Tartalomjegyzék

1. Néhány szó a digitális polgárságról Digitális és polgár

Ide tartozom

Aktív résztvevő vagyok

Védve vagyok – megvédek másokat Digitális készségekkel rendelkezem

2. Aktív polgári szerepvállalásra nevelés az eTwinninggel 2.1 A digitális polgárok készségei és képességei

Nyitottságra és együttműködésre ösztönző projektek 2.2 Aktív részvétel és szerepvállalás

Az értékekkel foglalkozó projektek A békével foglalkozó projektek

A demokráciával és az aktív polgári szerepvállalással foglalkozó projektek

A migrációval foglalkozó projektek

A környezetvédelemmel foglalkozó projektek 2.3 A technológiák biztonságos és felelősségteljes

használata

Az e-biztonsággal foglalkozó projektek 3. Összegzés

Néhány szó a digitális

polgárságról

(8)
(9)
(10)

Digitális és polgár

Ön digitális polgárnak tartja magát? Egyesek erre a kérdésre rögtön nemmel válaszolnának.

Azonban, ha jobban elgondolkodnak a  kérdésen, eszükbe juthat, hogy mindennapjaik során milyen módokon vesznek részt a  digitális világ életében: minden nap használjuk az internetet; egyszerre egy vagy több eszközzel is kapcsolódunk ahhoz; főként digitális eszközök segítségével tartunk kapcsolatot kollégáinkkal, családtagjainkkal vagy barátainkkal – mindezek tükrében a  kezdetben tiltakozók többsége is végül egyetértene, hogy igen, valójában ők is digitális polgárok.

És vajon mi a  helyzet a  diákokkal? Mindannyian tudjuk, hogy napjainkban a  gyerekek és a  fiatalok a  technológiák által körülvéve nőnek fel. Valószínűleg mindannyian ismerjük a „digitális bennszülöttek” fogalmát is. Ezt a sokat vitatott kifejezést Marc Prensky1 határozta meg a  fiataloknak arra a  természetes könnyedségére utalva, amellyel a  technológiák használatához viszonyulnak. Velük szemben az idősebb korosztályok, akiket Marc Prensky

„digitális bevándorlóknak” nevez, életük későbbi szakaszában kezdtek el megismerkedni a  modern technológiákkal, és mindig megmarad majd az „akcentusuk”, amikor használják azokat. Sokan írtak már erről a metaforáról, és arról, hogy ez hogyan torzítja a valóságot. Az

„EU Kids online” (Európai uniós gyerekek az interneten) című felmérés, melyet 9-16 éves gyerekek körében hajtottak végre, arra figyelmeztet, hogy „a digitális bennszülöttek fogalom használata elfedheti azt a  tényt, hogy a  gyerekeknek támogatásra van szükségük digitális készségeik fejlesztéséhez.”2 Mindeközben a  gyerekek használják az internetet: az Egyesült Királyságban élő 5-15 éves gyerekek 93%-a használta az internetet 2013 folyamán, ezen belül az 5-7 éves gyerekek közül is ötből négy (82%). Függetlenül attól, hogy milyen szintű digitális készségekkel rendelkeznek, és függetlenül attól, hogy milyen könnyedséggel (vagy éppen nehézséggel) kezelik a digitális technológiákat.

Prensky metaforája mindazonáltal erőteljes, mivel a  digitális világot egy térként határozza meg, a  digitális eszközök felhasználóit pedig e tér polgárainak tekinti. Alábecsüli viszont ennek az „új világnak” az egyik legfontosabb vonatkozását: azt, hogy ebben a  világban nincsenek határok – vagy csak igen kevés van – és senkinek nincs szüksége útlevélre; így a „bennszülött” és a „bevándorló” fogalom itt nem értelmezhető. Mi marad hát egy olyan világban, ahol nincsenek határok?

1 Prensky, M. (2001). Digital Natives, Digital Immigrants. On the Horizon, 9(5)

„Mivel a digitális technológiák mára alapvető- en meghatározzák az életünk folyását, a fiata- loknak rendelkezniük kell azzal a tudatosság- gal és érzékenységgel, ami kulcsfontosságú e technológiák pozitív, hasznos és értékes vonatkozásainak a felfedezésében.”

Maja Abramič, Szlovéniai NSS

1. Néhány szó a digitális

polgárságról

(11)

A digitális polgárság meghatározásakor három fő pillér merül fel: a valahová tartozás, az aktív szerepvállalás, és a biztonság. A digitális polgárok a digitális társadalom tagjai, ide tartoznak.

A technológiák segítségével vesznek aktívan részt a társadalom életében. A digitális polgárság képessé teszi az embereket arra, hogy biztonságos és hatékony módon érvényesítsék a digitális technológiák által nyújtott előnyöket.

Ide tartozom

A  digitális társadalom lehetőséget nyújt az interakciókra, a  tanulásra, a  munkára és a  mindennapi életünk élésére. A  polgárok „megdolgoznak” a  társadalomhoz való tartozásukért, és ezzel egyidőben „hasznát látják” annak, hogy a társadalomhoz tartoznak – ugyanez igaz a digitális társadalom polgáraira is. Interakcióink jó részét az interneten keresztül folytatjuk3, így a  digitális társadalomnak éppúgy tagjai vagyunk, mint annak a  (valóságos) társadalomnak, amelyben élünk. A társadalom minden tagja átéli, hogy valahová tartozik, épp annyira, mint amennyire annak szükségét is átérzik, hogy valahová tartozzanak. Különösen igaz ez a fiatalokra, akik jellemvonásaikat rendszerint ahhoz a csoporthoz (és társadalomhoz) igazítva alakítják, amelyikhez éppen tartoznak. A jogoknak és a kötelességeknek a polgári léttel szükségszerűen együtt járó folyamatos egyensúlyozása mellett nem szabad megfeledkezni az örömről, ami szervesen kapcsolódik a valahová tartozás érzéséhez. Örömünket leljük abban, hogy a  digitális társadalomhoz tartozunk, és nem szabad, hogy az ezzel a  társadalommal szembeni kötelességeink elvegyék a valahová tartozásunk felett érzett örömünket.

A digitális társadalom életében való teljes körű részvételhez hozzáférés szükséges. A digitális szakadék – mely fogalom az 1990-es években terjedt el a digitális integráció tekintetében tapasztalható különbségek érzékeltetésére4 – meghatározásának első kritériuma a hozzáférés volt. Az elmúlt évtized folyamán a digitális integráció terén jelentős mértékű előrelépés történt:

a modern technológiákhoz való hozzáférés szinte általános érvényűen elterjedt Európában.

Ennek ellenére a  hozzáférés tekintetében még mindig léteznek akadályok, többek között a hátrányos helyzetűek számára, illetve a technológiák otthoni használata terén. A nők például – különösen a gyermekes nők – családjukban gyakran a legutolsókként férnek hozzá a közös digitális eszközökhöz, és utolsóként használják azokat. Kijelenthetjük, hogy ha egy évszázada Virginia Woolf azt állította, hogy minden nőnek szüksége lenne „egy saját szobára”, ahol tanulhat, annak érdekében, hogy hozzáférhessen az oktatáshoz; ma mindenkinek egy saját szobára és egy saját digitális eszközre lenne szüksége ugyanehhez.

Az, ahogyan az egyének a digitális társadalom tagjaiként viselkednek, meghatározza, hogy milyen lesz az a digitális környezet, amelyhez mindannyian tartozunk.

Aktív résztvevő vagyok

Európa polgárainak a  77%-a5 és az Európában élő gyerekek 75%-a6 vesz részt online tevékenységekben. A digitális világ életében való aktív részvétel ma már nem a „van” vagy

„nincs”, hanem sokkal inkább a „képes” vagy „nem képes” kérdése. Ha a digitális részvétel függ a hozzáféréstől és a használattól, még inkább függ a hozzáállástól. A részvételnek számos fokozata van, a rejtett részvételtől egészen az érdekképviseletig. Azzal is részt vehetünk ennek a világnak az életében, ha csak böngészünk az interneten, de azzal is, ha (erőteljesen) hallatjuk a hangunkat.

3 https://www.iste.org/explore/articleDetail?articleid=242

4 Irving, L., et al. (1999). Falling through the Net. Washington, DC, US Deps of Commerce.

5 2013-as Eurostat adatok

6 Livingstone, S., Haddon, L., Görzig, A., & Ólafsson, K. (2009) EU Kids Online végső jelentés

(12)

A digitális polgárokat hosszú ideig csupán a technológiák felhasználóinak tartották (egyszerű befogadóknak vagy fogyasztóknak). Mára már nyilvánvalóvá vált, hogy a digitális polgárok aktív résztvevőkké is válhatnak. Részvételük nem merül ki a  digitális javak és tartalmak fogyasztásában, hanem a digitális tartalmak, eszközök, alkalmazások, kódok és felhasználói gyakorlatok létrehozásában is megnyilvánul.

A fiatalok igen termékenyen hoznak létre digitális tartalmakat: digitális fényképeket, videókat és multimédiás anyagokat készítenek, szövegeket és véleménynyilvánításokat írnak, és ezeket meg is osztják másokkal. Az, hogy fogyasztók helyett a digitális tartalmak alkotóivá válnak, lehetővé teszi a  digitális polgárok számára, hogy hozzájáruljanak a  digitális társadalom képének alakításához, és hogy jobban meg is értsék azt. Amikor például a programozásról, illetve ennek az oktatásra gyakorolt kedvező hatásairól beszélünk, mindig kihangsúlyozzuk, hogy a  programozás lehetővé teszi, hogy a  diákok alkossanak, és ne csak felhasználók legyenek. Ami igaz is. Emellett azonban az által, hogy programoznak, idővel azt is elkezdik megérteni, hogy hogyan működik az a  digitális társadalom, amelyben minden napjukat eltöltik. Elképzelhető például, hogy jobban megértik az általuk használt keresőmotorok és egyéb online eszközök mögött álló algoritmusok logikai alapjait.

A  digitális részvételt felfoghatjuk egy négyfokú létraként: E létra első fokán állnak azok, akik rejtett módon vesznek részt a  digitális világ életében: megfigyelnek, néznek, fogyasztóként és szemlélőként használják a  digitális világot. Utánuk következnek azok, akik részt vesznek azzal, hogy megosztanak információkat, tartalmakat és arra érdemes gondolatokat, illetve kapcsolatot teremtenek másokkal. A létra harmadik fokán azok állnak, akik új tartalmakat, tevékenységeket, eszközöket hoznak létre, és új módszereket vezetnek be a  többi digitális polgárral folytatott kapcsolattartáshoz, illetve a  digitális társadalom életében való részvételhez. Végül, a  létra legfelső fokán azokat találjuk, akik hasznosítják a technológiákban rejlő lehetőségeket a társadalom javítása érdekében. A létra e negyedik fokán álló digitális polgárok közé tartoznak azok, akik aktívan formálják az internet jövőjét, és akik digitális eszközökkel és módszerekkel formálják a  társadalom egészének jövőjét.

Fel kellene ismernünk, mennyire fontos, hogy a fiatalok is rendszeresen részt vegyenek az internet szabályozására vonatkozó diskurzusokban7. Ezt akkor tehetjük meg, ha mi magunk is elsajátítjuk azokat az ismereteket és készségeket, amelyek ahhoz szükségesek, hogy megkönnyíthessük az internet ökoszisztémájának működését érintő kérdésekre vonatkozó személyes vélemények megértését és kialakítását. A fiatalokat képessé tehetjük arra, hogy egy jobb internetet alakítsanak ki, vagy, ha nem szeretnének a létra legfelsőbb fokára állni, akkor is gyakorolhatnak kedvező befolyást a digitális környezetre azzal, hogy a pozitív értékeket és viselkedésmódokat támogatják. Ugyanakkor azt is fel kell ismernünk, hogy a fiatalok digitális polgárokként aktív szerepet játszanak a  társadalom életében, és interakciókat folytatnak annak tagjaival. Láthatjuk például, hogy az olyan folyamatok, mint az online petíciók hogyan nyernek teret a polgári szerepvállalás részeként. Emellett a digitális eszközök és módszerek a politikai döntéshozatal átláthatóságáért folytatott küzdelemhez is hozzájárulhatnak az által, hogy új fórumokat biztosítanak a polgárok számára a véleménynyilvánításra.

Védve vagyok – megvédek másokat

A  polgárok definíció szerint részesülnek annak az országnak a  védelmében, amelyhez tartoznak. A védelem, a biztonság az egyike azon jogoknak is, amelyek az online világban élő embereket is megilletik. A technológiák számos lehetőséget rejtenek magukban – de kockázatokat is.

Bár ezek a kockázatok nem feltétlenül okoznak károkat, az így okozott károk megfoszthatnak minket a digitális polgársággal járó örömöktől.

(13)

A digitális hozzáférés azonban nem csak lehetséges kockázatoknak teszi ki a fiatalokat, de fejleszti digitális műveltségüket, és a biztonsághoz kapcsolódó készségeiket is. Ez azt jelenti, hogy az aktív felhasználók nagyobb eséllyel lesznek képesek a technológiák rugalmas használatára.

Ezért a politikai döntéshozóknak, pedagógusoknak, szülőknek és más gondviselőknek olyan egyedi stratégiákat kell alkalmazniuk, amelyek biztosítják a gyermekek védelemre való jogát anélkül, hogy korlátoznák a részvételhez való jogaikat.8

Sok fiatal szinte szakértőnek tűnik, ha meg kell fogalmaznia a  felnőtteknek, mit kell tenniük annak érdekében, hogy biztonságban legyenek az interneten. Ez azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy mindez a viselkedésükben is megnyilvánul. A legésszerűbb és leghatékonyabb stratégia, ha arra buzdítjuk a gyerekeket és fiatalokat, hogy ne csak saját tevékenységeik során viselkedjenek felelősségteljes felhasználókként, hanem abban is, ahogy másokat segítenek. Ha megkérdezünk egy csoport embert (nem csak fiatalokat), hogy találkoztak-e már kifogásolható tartalommal vagy kifogásolható viselkedéssel az interneten, többségük igennel válaszolna. Ha ugyanezektől a személyektől azt is megkérdeznénk, hogy jelentették-e ezt akár a szolgáltatónak, akár egy felnőttnek, sokkal kevesebb igenlő választ kapnánk. Felmerül az a kérdés is, hogy vajon az iskolák és a szülők kellőképpen fel vannak-e készülve arra, hogy megelőzzék, vagy megfelelően kezeljék az ilyen helyzeteket.

A gyerekeknek és a fiataloknak sajátos szükségleteik vannak, és jogosan várhatják el, hogy megvédjük és biztonságban tartsuk őket. Ahogyan a  valóságos világban, úgy a  digitális világban is életbe kell léptetni a  fiatalok védelmét biztosító óvintézkedéseket. Fontos azonban, hogy ne ellenőrizzük a gyerekek és fiatalok minden egyes kattintását, hiszen némi mozgástérre is szükségük van a kísérletezéshez, és ahhoz, hogy tanulhassanak saját hibáikból.

Arra is ösztönöznünk kell őket, hogy tartsák tiszteletben mások jogait, és ők is védjék meg azokat. Ezt a hatalmas felelősséget mindannyiunknak közösen kell viselnünk.

Digitális készségekkel rendelkezem

A digitális polgárság kapujában a digitális készségek azok, amelyek biztosítják a belépést ebbe a virtuális világba. Napjaink egyre növekvőbb mértékben digitalizált társadalmában a  digitális polgárságra jogként kell tekintenünk. És a  digitális készségek teszik lehetővé számunkra, hogy érvényesítsük ezt a jogunkat. Fontos azonban, hogy a digitális készségek alatt ne csak egyszerűen a  digitális eszközök kezelésének képességét értsük. Észben kell tartanunk, hogy a tudatosság, a tolerancia, valamint a demokratikus értékek és kötelességek mind részét képezik azon készségeknek, amelyekre szükségünk van ahhoz, hogy digitális polgárok lehessünk. Ebben az értelemben kiemelkedően fontos szerep jut az oktatásnak, hiszen már kis kortól formálhatja azokat a fiatalokat, akik majd ezt az egymáshoz kapcsolt generációt alkotják. Minden diáknak fejlesztenünk kell a digitális készségeit, és képessé kell tennünk őket arra, hogy a digitális társadalom biztonságos, felelősségteljes és kreatív módon szerepet vállaló tagjai legyenek.

Anusca Ferrari és Hans Martens

Digital Citizenship Programme Team, European Schoolnet

8 https://www.betterinternetforkids.eu/web/portal/practice/awareness/detail?articleId=687352

(14)
(15)
(16)

Aktív polgári szerepvállalásra

nevelés az eTwinninggel

(17)

A 2015-ös eTwinning könyv az eTwinning generációval foglalkozott, különösen azzal, hogy milyen hatást gyakorolt az eTwinning programban való részvétel a diákokra az elmúlt 10 évben, a legelső projektektől kezdve. Megosztották velünk, hogy a program milyen értékeket hozott mindennapi életükbe, milyen készségeket és képességeket sajátítottak el a  végrehajtott projektek során, és hogy ez milyen hatást gyakorolt későbbi életükre az egyetemen, a munkahelyükön és közösségi életükben. Az eTwinning generáció kitűnő példája a „digitális polgárságnak”, mivel tagjai aktívan részt vesznek a  digitális világ életében, rendelkeznek az ehhez szükséges készségekkel és képességekkel, tisztában vannak az ezzel járó felelősséggel, és mindent egybevetve örömüket lelik abban, hogy globális polgárokként élhetnek.

Az idei könyvünkben bemutatott projekteket a  Nemzeti Szolgáltatópontok válogatták ki az eTwinning program idei kiemelt témájának, a „digitális polgárság” témájának megfelelően. Ezen projektek bemutatásával az a célunk, hogy ötleteket adjunk, és inspirációt nyújtsunk jövőbeli projektek végrehajtásához. A  projektek weboldalára mutató linkeket is megadjuk, hogy az érdeklődők bővebben is tájékozódhassanak a projektpartnerekről, a projekttevékenységekről és a projektek eredményeiről. Az itt bemutatott projektek közül több is elismerésben részesült nemzeti vagy nemzetközi szinten, például az Európai Minősített eTwinning Projekt cím elnyerésével (melyet 2015 októberéig 1 634 iskola nyert el).

A projekteket három csoportba osztottuk:

„A digitális polgárok készségei és képességei” című fejezetben olyan projekteket mutatunk be, melyekben hangsúlyos szerepet kapott a nyitottság, az együttműködés és az eTwinning projektek befogadó jellege, és amelyekben országhatárokon átívelve együtt vesznek részt fiatalok és idősek, illetve a társadalom különböző szereplői. Röviden, ezek a projektek együtt fejlesztették minden résztvevő digitális készségeit annak érdekében, hogy aktív digitális polgárokká válhassanak.

Az „Aktív részvétel és szerepvállalás” című fejezetben olyan projektek szerepelnek, amelyek- ben a diákok mindnyájunkat érintő, fontos kérdésekkel foglalkoznak, mint például: demok- rácia, aktív polgári szerepvállalás, migráció, környezetvédelem.

„A technológiák biztonságos és felelősségteljes használata” című fejezetben olyan projek- tekről olvashatnak, amelyekben a résztvevők az e-biztonság különböző vonatkozásait járták körül, azaz azt vizsgálták, hogy milyen stratégiák és módszerek alkalmazásával biztosítható, hogy az iskolák, a pedagógusok és a diákok biztonságos és felelősségteljes módon vehes- senek részt a digitális világ életében.

Még egyszer ki kell emelnünk az eTwinning program jelentőségét abban, hogy egy biztonságos és védett online felületet biztosít a pedagógusok és diákok számára ahhoz, hogy az interkulturális párbeszéd részesei lehessenek. A projekteken keresztül a résztvevők bemutatják, hogyan sajátítottak el új digitális készségeket és a  21. században szükséges tanulási készségeket. Láthatjuk azt is, hogyan tanulták meg alkalmazni azokat egy olyan környezetben, amely megértésre, nyitottságra és együttműködésre ösztönöz mindazon országok és kultúrák között, amelyek az eTwinning programot alkotják. Maguk a projektek lehetőséget nyújtanak a pedagógusoknak és a diákoknak arra, hogy olyan összetett, mindnyájunkat érintő témákhoz kapcsolódó tevékenységekben vegyenek aktívan részt, mint a környezetvédelem, a migráció, a demokrácia vagy a digitális világhoz való kapcsolódás.

10 https://www.etwinning.net/en/pub/projects/awards.htm#i62330

„Az eTwinning projektekben a  digitális polgár- ság minden fontos eleme megtalálható: a mások iránti tisztelet, mások megismerése az együttmű- ködésen és a problémamegoldáson keresztül, az egymástól tanulás egy biztonságos és rugalmas online környezetben, valamint az online eszközök biztonságos és felelősségteljes használatának a megtanulása.” Tea Režek, Horvátországi NSS

(18)

2.1 A digitális polgárok készségei és képességei

Az alább bemutatott projektek azt mutatják be, miként fejlesztik az eTwinning tevékenységek a diákok digitális polgársághoz kapcsolódó készségeit és képességeit. Ebben a fejezetben rövid projektismertetőket olvashatnak, valamint három mini-esettanulmányt, amelyek jól szemléltetik, milyen ötletesek lehetnek az eTwinning projektek, és milyen messzire terjedhet a hatásuk. Az „In- teractive European Pathway” (Interaktív európai útvonal) című projektben 33 európai partneris- kola diákjai készítettek plakátokat és videókat hazájukról. Az elkészült plakátokat és a videókat egy kiterjesztett valóság technológiát alkalmazó szoftvert, az Aurasmát, illetve QR kódokat használva kapcsolták össze, majd e technológiák segítségével közös kvízfeladatokat hoztak létre az iskolák számára. A „Wizards at Language Learning (WALL)” (A nyelvtanulás mágusai) című projekt kere- tében 7 iskola folytatott közös munkát egy új társadalom létrehozása érdekében. A projektmunka során internetes eszközöket használtak a feladatok megosztásához, a megbeszélésekhez, a dön- téshozatalhoz és szavazások lebonyolításához. Munkájuk eredményeképpen és a hatékony digitá- lis kommunikációnak köszönhetően egymással egyetértésben hozták létre új világukat. A harma- dik mini-esettanulmány, melyből a „Disability-Inclusive Schools-Respect-Europe-Social Dialogue (DIRES)” (Fogyatékosság-Befogadó iskolák-Tisztelet-Európa-Társadalmi párbeszéd) című projek- tet ismerhetik meg, bemutatja, hogy a sajátos nevelési igényű diákokat hogyan ösztönözték arra, hogy közös munkát végezzenek társaikkal különböző témákhoz kapcsolódóan, mint például be- fogadás, fogyatékosság, Európa és tisztelet. A befogadás többek között a sajátos igényű és nem sajátos igényű diákok páros (csoportos és kooperatív) munkájában is megvalósult.

Interaktív európai útvonal

Partneriskolák:

33 partneriskola (RS, SK, LT, HR, SE, IE, NO, IT, MT, MD, AL, HU, BA, MK, CY, GR, PL, ES, EE, UA, LV, FI, LU, CZ, BG, UK, AT, RO)

A diákok kora:

10-16 év

TwinSpace és további linkek:

https://TwinSpace.etwinning.net/17878/home https://www.youtube.com/European Pathways_BU

Hogyan támogatta a projekt a digitális társadalomba tartozást?

Napjaink diákjai a jövő digitális és globális polgárai. Ez a projekt interaktív európai útvonalak kialakításával vezette be a részt vevő iskolákba és a helyi közösségekbe az európai dimenziót.

A  diákok a  projekt folyamán létrehoztak egy digitális társadalmat, és ennek keretein belül folytattak együttműködést. A  projektben videók készítésén keresztül fejlesztették tanulási kompetenciáikat, ami magában foglalta a  tervezést, kreativitásuk kibontakoztatását, a csapatmunkát, a problémamegoldást, az elkészült produktumok bemutatását és értékelését, valamint a modern technológiák használatát.

„Az eTwinning program ajtót nyit a pedagógusoknak az innovatív, digitális eszközökkel támogatott ta- nítási és tanulási módszerek világába. Azzal, hogy a programnak köszönhetően ők is fejleszthetik kom- petenciáikat, sokkal tapasztaltabb digitális polgárokká válnak, amit a tantermükbe is magukkal visznek a diákokhoz. A módszerek megosztásának, a képzéseknek és az eTwinning projekteknek az eredménye- képpen az eTwinningben részt vevő pedagógusok – és rajtuk keresztül a diákok is – a digitális polgár- sághoz kapcsolódó olyan készségeket sajátítanak el, amelyeket aztán egész életükre magukkal visznek.”

Elizabeth Sauser-Monnig, Franciaországi NSS

„Az aktív digitális polgársághoz kapcsolódó kész- ségek fejlesztése egy kényes folyamat, melynek során igyekszünk növelni a mai gyerekek tudatos- ságát, toleranciáját és felelősségtudatát, és meg- próbáljuk megmutatni nekik, hogy ezek az érté- kek valóságos és virtuális identitásuknak egyaránt a részét képezik.” Slavka Stoycheva, Szent Cirill és Metód Középiskola, Asenovgrad, BG

(19)

Hogyan támogatta a projekt azt, hogy a diákok különböző technológiákat hasz- nálva vegyenek részt aktívan a társadalmi életben?

A projekt célja az volt, hogy a diákok interaktív európai útvonalakat hozzanak létre. A különböző európai országokban működő iskolák diákjai egy-egy plakátot és videót készítettek hazájukról.

A plakátokat és a videókat a kiterjesztett valóság technológiáját alkalmazó Aurasma szoftverrel és QR kódok segítségével fűzték össze. Az Aurasma segítségével összefűzött adatokat, videókat és plakátokat a partneriskolák megosztották egymással az interneten. Mindegyik projektpartner kinyomtatta, és iskolájukban és (ideális esetben WiFi-vel rendelkező) más helyeken is kiállította a plakátokat. A diákok és az iskolák látogatói beolvashatták a QR kódokat, vagy az Aurasma alkalmazást használva megtekinthették a videókat okostelefonjaikon vagy tabletjeiken.

Hogyan érte el a projekt a fenti célt biztonságos és hatékony módon?

A  diákok több olyan tevékenységben is részt vettek, melyek során megtanulhatták, hogyan használhatják fel a QR kódokat – hogyan hozhatnak létre ilyen kódokat, és hogyan olvashatják be őket, hogy aztán a  tanulási folyamat későbbi szakaszaiban felhasználhassák azokat. Az e-biztonság kérdésével is foglalkoztak. Mindenki örömmel használta a  kiterjesztett valóság technológiát alkalmazó Aurasma szoftvert.

A nyelvtanulás mágusai

Partneriskolák:

15 partneriskola (PL, LV, RO, HR, GR, ES)

A diákok kora:

9-1 év

TwinSpace:

https://TwinSpace.etwinning.net/124/home A diákok a QR kódokat használva válaszoltak az egyes országokról készített kvízkérdésekre.

„A  kritikus gondolkodás, a  felelősség- teljes viselkedés, a  megosztás, a  kom- munikáció és a  digitális világban foly- tatott biztonságos élet biztosítja az utat számunkra egy új és jobb világba.

Az eTwinning pedig az iránytű, amely megmutatja nekünk, merre menjünk.

Használják Önök is, így sosem fognak eltévedni!” Rania Bekiri, eTwinning nagykövet (32 pátrai általános iskola)

(20)

Hogyan támogatta a projekt a digi- tális társadalomba tartozást?

A diákok („a mágusok”) a projekt TwinSpace felületén folytattak közös munkát, melynek során változatos internetes eszközöket használva hajtottak végre különböző feladatokat, és hozták létre közösen az egyes projekttermékeket, például egy térképet az általuk kitalált új bolygóról;

az új szomszédságaikat bemutató interaktív rajzokat; egy kalandjaikról szóló e-könyvet (ezt a  Boomwriter eszközzel írták meg olyan módon, hogy minden csoport írt egy bekezdést, majd ezek közül szavazással választották ki a  legjobbat, és ez után folytatták a következő bekezdéssel); valamint több videót, amelyek készítésében mindenki részt vett. Szavazással választották ki kabalaállatukat, logójukat, a bolygójukat és a belvárosukat bemutató legjobb térképet, továbbá a legjobb bűvészmutatványt. Mindeközben dokumentálták gondolataikat, leírták kalandjaikat, online nyelvi játékokat játszottak, és még sok egyéb tevékenységet is végrehajtottak. A diákok online találkozókat is tartottak, online eszközökkel rajzoltak, és barátságos, kreatív légkörben beszélgettek egymással projektjükről.

Hogyan támogatta a projekt azt, hogy a diákok különböző technológiákat hasz- nálva vegyenek részt aktívan a társadalmi életben?

A  mágusok létrehoztak maguk számára egy új társadalmat (egy új, kitalált bolygón), és megszervezték ennek életét. Ehhez felosztották egymás között az elvégzendő feladatokat, az interneten megbeszéléseket folytattak, döntéseket hoztak és különböző kérdésekről szavaztak.

Új világukat a  hatékony kommunikációnak köszönhetően nagy egyetértésben építették fel.

Az új társadalomban mindenféle kalandokat éltek át, miközben az megerősödött, és virágzó környezetté vált. Új társadalmukban a diákok megőrizték a 7 részt vevő ország kultúráját, de új, közös kulturális elemeket is létrehoztak.

Hogyan érte el a projekt a fenti célt biztonságos és hatékony módon?

Ahhoz, hogy a résztvevők online eszközöket használva közösen hajtsanak végre feladatokat, elengedhetetlen volt bizonyos szabályok ismerete, amelyekkel biztosítani lehetett a pedagó- gusok és diákok közötti biztonságos, folyamatos és hatékony kommunikációt. A folyamat során a résztvevők egyre közelebb kerültek egymáshoz, és egy gyönyörű új társadalmat hoztak létre!

A diákok közösen logókat terveztek, majd szavazással választották ki, melyik legyen a projekt logója

A diákok és tanáruk, Barbara Głuszcz (Szkoła Podstawowa nr 4 w Zambrowie, Lengyelország) elnyerték projektjükkel a Nemzeti

Minősített eTwinning Projekt címet

(21)

„Az együttműködési projekteken keresztül minden- ki számára lehetővé tesszük, hogy hallassa a hang- ját.” Glenda McKeown, Fatimai Miasszonyunk Spe- ciális Iskola, IE

Fogyatékosság-Befogadó iskolák-Tisztelet-Európa-Társadalmi párbeszéd

Partneriskolák (országok):

12 partneriskola (TR, IT, IE, DE, FR)

A diákok kora:

7-16 év

TwinSpace és további linkek:

https://TwinSpace.etwinning.net/16234/home https://www.smore.com/18gwx-dires-newsletter-erasmus

Hogyan támogatta a projekt a digitális társadalomba tartozást?

Ez a projekt egy másik eTwinning projektre épült (Being Disabled in Europe – Fogyatékossággal élni Európában), amelyet még Tansel Sakaci (a törökországi projektpartner) indított el. A projektet végre- hajtó európai partnerség a fogyatékossággal élő diákok befogadására helyezte a hangsúlyt. A pro- jekt célja az egyenlőtlenségek csökkentése volt, nemcsak az iskolai tanulásban, hanem azzal is, hogy arra bátorították a sajátos nevelési igényű diákokat, hogy aktívan vegyenek részt azokban a tevé- kenységekben és mobilitási lehetőségekben (Erasmus+), amelyekre a projekt lehetőséget nyújtott.

Hogyan támogatta a projekt azt, hogy a diákok különböző technológiákat hasz- nálva vegyenek részt aktívan a társadalmi életben?

A  befogadás többek között a  sajátos nevelési igényű és normál fejlődésű diákok páros (csoportos és kooperatív) munkájában is megvalósult. A pedagógusok és a diákok egy blogon, a  TwinSpace-en, weboldalakon és hírleveleken keresztül tartottak kapcsolatot egymással és a  külvilággal. A  projekt, illetve a  projekt keretében végrehajtott tanulási, tanítási és képzési tevékenységek több téma köré épültek fel (l. az alábbi táblázatot).

A diákok és tanáruk, Barbara Głuszcz (Szkoła Podstawowa nr 4 w Zambrowie, Lengyelország) elnyerték projektjükkel a Nemzeti

Minősített eTwinning Projekt címet

Példák a központi témákra, és az ezek jegyében végrehajtott tanítási, tanulási és képzési tevékenységekre DIRES: Disability-Inclusive Schools-Respect-Europe-Social Dialogue

Írország Téma:

befogadás

Mindegyik projektpartner kiválasztott 3-3 receptet, leírták ezek rövid történetét, majd mindezt a Padlet internetes eszköz segítségével mutatták be egymásnak. Az így elkészített anyagokat egy „Accessible Multicultural Cookbook – What’s Cooking in Europe” (Könnyen hozzáférhető multikulturális szakácskönyv – Mi fő Európában?) című kiadványban publikálják majd. Ezt a pro- jektterméket minden partnerországban publikálni fogják, és az eTwinning portálon is bemutat- ják és népszerűsítik majd.

Olaszország Téma:

fogyatékosság

A diákoknak az volt a feladatuk, hogy végezzenek kutatást 3 olyan emberről, akik, bár valamilyen fogyatékossággal éltek együtt, kiemelkedő teljesítményt nyújtottak saját szakterületükön, majd mutassák be kutatásuk eredményeit. A diákok eredményeit a résztvevők feltöltötték az eTwin- ning portálra, és a tanulási, tanítási és képzési tevékenységek során minden partnerosztály diákjai megosztottak egymással minden információt, amit összegyűjtöttek (kérdezz-felelek formában).

Franciaország Téma: Európa

A diákok térképeket készítettek (Franciaországról/Párizsról vagy saját országukról, városuk- ról), és óravázlatot dolgoztak ki földrajzból az adott ország földrajzóráira. Az Európa-nap és az eTwinning-nap (május 9.) alkalmából a franciaországi partnerosztályok valós idejű talál- kozót tartottak az interneten keresztül (az ooVoo alkalmazást használva), és az egész iskolá- ban ünnepséget tartottak (Európa-ember, torta, eurovíziós tátika dalverseny).

Németország Téma: tisztelet

A  partnerosztályok vizuális és kézzelfogható kellékeket használva prezentációkat készítettek minden partnerországról. A mi iskolánkban végre fogunk hajtani egy kampányt, melynek köz- ponti témája a tisztelet lesz, és a célja a kortársak közötti zaklatás elleni küzdelem elősegítése.

Emellett ugyanebben a témában egy zenei műhelyt is előkészítünk majd. Amikor majd megér- kezünk Németországba, együttműködési tevékenységeket hajtunk végre a zenei műhely kere- tében. Ez után „befogadó kórusunk” tart bemutatót. (Az összes partneriskola)

(22)

Az egyes tevékenységek során a  diákok előkészítették, feltöltötték, majd bemutatták munkájukat (személyesen). A  tapasztalatok szerint ezeket a  feladataikat önbizalommal és fesztelenül hajtották végre. Úgy érezték, hogy már ismerik a közönségüket, és ezért nyugodtak voltak. Minden tevékenység után kiértékelést végeztünk (iskolai munkatársak, SNI és nem SNI diákok, szülők). A  kiértékelések eredményeit látva a  diákok rendszerint meglepődtek, hogy mennyire hasonlóak egymáshoz (pl. SNI és nem SNI diákok). A diákok lenyűgözőnek találták, hogy, noha a nyelv időnként akadályt jelenthet, találtak más módokat a kommunikációra, és egész életükre szóló barátságokat kötöttek (mindenki kapcsolatban állt egymással a közösségi médián keresztül).

Hogyan érte el a projekt a fenti célt biztonságos és hatékony módon?

A  projekt bebizonyította, milyen innovatív munkát képesek végezni a  diákok – ha van egy biztonságos felület, ahol együttműködhetnek egymással.

A Fatimai Miasszonyunk Iskola diákjai és tanárai az Európa-napot és az eTwinning-napot ünneplik https://vimeo.com/166211534

„Minden részt vevő diák megünnepelte a Föld Napját. Az iskolánkban is megünnepeltük, emlékezve arra, hogy milyen fontos, hogy TISZTELJÜK a bolygónkat. A „TISZTELET” a DIRES projektünknek is a kulcsszava. Sok idézetet olvastunk, és kiválasztottunk egyet Lady Bird Johnsontól, amit Önökkel is szeretnénk megosztani:

»A környezet az, ahol mindnyájan találkozunk; ami mindnyájunk közös ügye; az egyetlen dolog, amelyen mindnyájan osztozunk.«”

Anna Filomena Mungiello, ICS

„J. Stella” di Muro Lucano IT

(23)

Az eTwinning program keretében szó szerint több ezer olyan projektet hajtottak végre, amelyek inspirációt nyújthatnak Önöknek és diákjaiknak. Az alább bemutatott projekteket a  Nemzeti Szolgáltatópontok válogatták ki azért, mert ezek kiemelkedő példát nyújtanak arra, hogy hogyan nevelhetők fel Európa jövőbeli digitális polgárai. A projektek rövid ismertetője mellett a  kapcsolódó anyagokra mutató linkeket is megadunk, arra az esetre, ha szeretnének még többet megtudni azokról.

Készen állsz arra, hogy a 21. században élj?

eTwinning pedagógus, iskola:

Maite Elejalde, CEP Virgen de la Guía, ES

Partneriskolák (országok):

6 partneriskola (ES, IT, PL, PT)

A diákok kora:

8-12 év

TwinSpace:

https://TwinSpace.etwinning.net/453/home

Rövid ismertető:

A projekt célja az volt, hogy fejlesszék a diákok kompetenciáit az által, hogy aktív és központi szerepet adtak nekik saját tanulási folyamatukban. Ezt változatos tevékenységeken keresztül érték el, melyek során nemzetközi csapatokban különböző témákat kellett elemezniük, információkat kellett megosztaniuk, szavazniuk kellett, vitákat kellett folytatniuk kortársaikkal, és le kellett vonniuk saját következtetéseiket. Mindezt annak érdekében tették, hogy jobban tudatosuljon bennük, hogy milyen készségekre van szükségük ahhoz, hogy képesek legyenek szembenézni a 21. századi élet által támasztott kihívásokkal. A diákok (és családtagjaik is) IKT eszközöket felhasználva vettek részt az együttműködő tanulásban.

A projekt egyik, „Mission 2 - Be a digital citizen” (Második küldetés: legyél digitális polgár!) című tevékenységének az volt a célja, hogy a diákok elgondolkodjanak azon, hogyan viselkednek, amikor digitális eszközöket használnak, és ez által felelősségteljes digitális polgárokká váljanak.

A  tevékenység eredményeként létrehoztak egy kézikönyvet a  közös munkákból „How to be a responsible Digital Citizen” (Hogyan legyünk felelősségteljes digitális polgárok?) címmel.

Digitális polgárság mindenkinek

eTwinning pedagógus, iskola:

Rabia Hurrem Ozdurak Singin, IKT-Koordinatorin, Direktorat Ankara, TR

Partneriskolák:

53 partneriskola (BG, IT, TR)

A diákok kora:

3-20 év

TwinSpace:

https://TwinSpace.etwinning.net/17624/

Rövid ismertető:

A projekt célja a digitális polgársághoz kapcsolódó készségek fejlesztése volt Európa országaiban, a kapcsolódó 21. századi készségekkel együtt, mind a pedagógusok, mind pedig a diákok és a szülők körében. A digitális polgárság egy olyan fogalom, amely segít a pe- dagógusoknak, a technológiai szakembereknek és a szülőknek megérteni, mi mindent kellene a diákoknak, gyerekeknek, vagy általában a felhasználóknak tudniuk a technológiák helyes felhasz- nálásáról. A digitális polgárság nemcsak egy tanítási eszköz, hanem egy módszer is arra, hogy felkészítsük a diákokat/felhasználókat a technológiák által átitatott társadalomban való életre.

Nyitottságra és együttműködésre ösztönző projektek

(24)

Digitális életvezetési készségek az európai iskolai rádióban

eTwinning pedagógus, iskola:

Justyna Babiarz-Furmanek, Szkoła Podstawowa Nr 8 im. Orląt Lwowskich, PL

Partneriskolák (országok):

4 partneriskola (IT, PL, GR)

A diákok kora:

10-11 év

TwinSpace:

https://TwinSpace.etwinning.net/2509/home

Rövid ismertető:

A  projekt résztvevői egy sor olyan tevékenység végrehajtásán keresztül tanultak és fejlesztették készségeiket, melyeket az Athénban működő British Council dolgozott ki (Cliff Parry és Maria Nomikou: Life skills. Developing Active Citizens – Életkészségek. Aktív állampolgárok nevelése). A  projekt során a  diákok a  tolerancia, az előítéletek és az emberi jogok témáit dolgozták fel, e témákról olvasva, majd közös megbeszélések keretében.

A tevékenységek végrehajtása után a projektpartnerek közösen létrehoztak három rádióműsort.

Ennek során több nézőpontot is megismertek, valamint felderítették az adott témák történelmi és jogi hátterét is, ami mind segítségükre volt saját nézőpontjuk kialakításában, és saját anyagaik elkészítésében. Tevékenységeik eredményeit a  projekt TwinSpace felületén publikálták egy közös dokumentumban, melynek a „Social Contract in Modern Society” (Társadalmi szerződés a  modern társadalmakban) címet adták. Ez többek között egy listát tartalmazott az emberi jogokról és kötelességekről. A dokumentumot a diákok egymással egyetértésre jutva állították össze, és megegyeztek, hogy azt a  projekt minden résztvevője tiszteletben fogja tartani.

A projekt egyik legérdekesebb terméke egy „Kivel szeretnél együtt élni” címmel létrehozott film, melyben a diákok olyan előítéletekkel és sztereotípiákkal foglalkoztak, amelyek befolyásolhatják az emberek egymásról alkotott ítéletét.

https://TwinSpace.etwinning.net/2509/pages/page/29282

A diákok közösen hoztak létre egy rádióműsor-sorozatot

(25)

Az európai polgárságra nevelés a médián keresztül

eTwinning pedagógus, iskola:

Carmen Pavón Vázquez, eTwinning nagykövet, IES SÁCILIS, ES

Partneriskolák (országok):

34 partneriskola (NO, RO, PL, ES, HU, BG)

A diákok kora:

: 12-18 év

TwinSpace:

https://TwinSpace.etwinning.net/896/home

https://TwinSpace.etwinning.net/files/collabspace/6/96/896/896/files/b19d8f50.pdf

Rövid ismertető:

Ennek a projektnek az volt a célja, hogy a résztvevők képesek legyenek megfelelni a napjaink európai iskoláiban felmerülő kihívásoknak, úgymint a digitális műveltség elsajátítása, a demokráciára való nevelés és az idegennyelv-tanulás. A diákok rövid filmeket ké- szítettek, amelyekben ismertették saját véleményüket, és más európai fiatalok véleményét olyan témákról, amelyek mindannyiunkat érintenek. Az eTwinning program által javasolt projektalapú megközelítés lehetővé tette, hogy a résztvevők a munka során minden diák egyéni szükséglete- ihez igazodjanak egy olyan osztályban, ahol ezek a szükségletek igen sokszínűek voltak.

A projekt 2016-ban elnyerte a Minősített eTwinning Projekt címet. A zsűri a következő véleményt fűzte az elismeréshez:

„Tisztelt Carmen Vázquez Pavón (IES SÁCILIS)! Gratulálunk! Ön az eTwinning program keretében végzett munkájáért elnyerte a Minősített eTwinning Projekt címet. […] A projekt legkiemelkedőbb érdemének talán azt tartjuk, ahogy az az iskolai kereteken túllépve, az iskolai közösségen kívül is éreztette hatását.

A projektet a helyi média is bemutatta, a résztvevők külső szervezetekkel is együttműködtek, és rövid versenyeket is rendeztek.” Félix Delgado, NSS

(26)

Mi újság Európában

eTwinning pedagógus, iskola:

Georgia Wilhelmsson, Uddevalla Gymnasieskola Agneberg, SE

Partneriskolák (országok):

8 partneriskola (RO, NO, GR, TR, SE, DE, BE, IT)

A diákok kora:

16-17 év

TwinSpace:

https://live.etwinning.net/projects/project/97045 (védett)

Rövid ismertető:

A  projekt célja a  részt vevő diákok kulturális és nyelvi készségeinek fejlesztése volt. Ezt a  projektpartnerek úgy érték el, hogy a  hazájukról, a  kultúrájukról, illetve különböző aktuális európai témákról és eseményekről szóló cikkeket olvastak el, illetve írtak. Munkájuk eredményeként 12 online magazint hoztak létre.

https://www.joomag.com/magazine/whats-up-in-europe/0959067001383051848?short

Interakciós tini csapat

eTwinning pedagógus, iskola:

Carmen Mellado Alvarez, I.E.S. Albert Einstein, ES

Partneriskolák (országok):

12 partneriskola (ES, FR, GR, TR, IT, DE)

A diákok kora:

14-18 év

„A  mai diákok a  jövő Európájának polgárai.

Ha azt szeretnénk, hogy ezek a  polgárok egy demokratikus, befogadó és toleráns társadalomban éljenek, most kell cselekednünk.

Az eTwinning egy olyan digitális forrást biztosít az Európában dolgozó pedagógusok számára, amelyből ihletet meríthetnek, és amely lehetőséget nyújt az ötletek megosztására, és az ilyen és hasonló témájú együttműködési projektek indítására.”

Jenny Nordqvist, Svédországi NSS

A diákok által kiadott online magazin, melyben a hazájukkal kapcsolatos információkat osztottak meg

(27)

Rövid ismertető:

A különböző európai országokban tanuló diákok újságírói szerepbe bújva megosztották véleményüket az aktuális témákhoz kapcsolódó nemzetközi hírekről, és közösen létrehoztak egy angol nyelvű e-magazint „The European Alternative Magazine” (Európai alternatív magazin) címmel. Az együttműködési munkát nemzeti és nemzetközi csapatokban végezték.

A  diákok megtanulták, hogyan kell informatív szövegeket írni, illetve hogyan oszthatják meg a feladatokat egymás között (információgyűjtés, a piszkozatok megírása, szerkesztés, lektorálás).

A munka során a diákok felelősségteljes újságírókká váltak, akik felelősséget vállaltak az általuk írt cikkek tartalmáért és hitelességéért, valamint a szerzői jogi kérdések tekintetében is. Az aktuális kérdésekkel kapcsolatos véleményük megosztása és elemzése során kritikus gondolkodásukat is fejlesztették. A projekt 2016-ban elnyerte a Minősített eTwinning Projekt címet.

Kulturális sokszínűség – egy szív

eTwinning pedagógus, iskola:

Nino Chkhetia, LEPL Kutaisi Andria Razmadze N41, öffentliche Schule mit dem Schwerpunkt Physik und Mathematik, GE

Partneriskolák (országok):

2 partneriskola (GE, LT)

A diákok kora:

13-14 év

TwinSpace:

https://TwinSpace.etwinning.net/10192/home

Rövid ismertető:

A projektet a résztvevők a Litvánia és Grúzia közötti hivatalos kapcsolatok megteremtésének 550. évfordulója alkalmából hajtották végre. Projektünk célja nemcsak az volt, hogy megemlékezzünk erről a történelmi dátumról, hanem az is, hogy felkeltsük diákjaink érdeklődését egy másik ország anyanyelve és kultúrája iránt. A  szavazás, a  döntéshozatal, a  dolgok megkérdőjelezése mind részét képezik a  digitális társadalomban való aktív szerepvállalásnak. Ha részt veszünk egy eTwinning projektben, ezzel máris a digitális társadalom tagjaivá válunk.

Mi van a talpunk alatt?

eTwinning pedagógus, iskola:

Karin Ceder, Böle förskala, SE

Partneriskolák (országok):

5 partneriskola (SE, IS)

A diákok kora:

3-5 év

TwinSpace:

https://TwinSpace.etwinning.net/477/home (védett)

Rövid ismertető:

A svéd gyerekek egy izlandi óvoda óvodásaival folytattak közös munkát, melynek során azt vizsgálták, hogy mi mindent találhatnak a  talpuk alatt. A  pedagógusok a  gyerekek kíváncsiságához és érdeklődéséhez illeszkedve folyamatosan alakították ki és módosították a  projekt tervét. A  résztvevők digitális eszközöket használva kommunikáltak egymással, létrehoztak egy kis svéd-izlandi „közösséget”, és sokat tanultak a  vulkánokról és a környezetről. Ez a projekt jó példát nyújt arra, hogy az eTwinning projektek, illetve más együttműködési és digitális projektek hogyan hajthatók végre egészen kicsi gyerekekkel, illetve hogyan lehet ilyen módon kitágítani a gyerekek világát, és bebizonyítani nekik, hogy az ő véleményük is számít – mindezt biztonságos és hatékony módszerekkel.

(28)

Az utazás kitágítja gondolkodásunkat – Gyertek, teremtsünk egy projekttel társadalmi szolidaritást – C.O.M.P.A.S.S

eTwinning pedagógus, iskola:

Ing. Gabriela Krížovská, Základná škola s materskou školou Jarná, SK

Partneriskolák (országok):

12 partneriskola (GR, TR, DE, ES, SK, IT, PL, FR, SE)

A diákok kora:

12-15 év

TwinSpace:

http://new-TwinSpace.etwinning.net/web/p97352/welcome

Rövid ismertető:

A C.O.M.P.A.S.S projekt a 2011 végén elindított „Colourful Horizons” (Színes tájak) című projekt folytatása. A projekt egy virtuális utazásra vitte el a diákokat, melynek során olyan országokat látogattak meg, ahol még sohasem jártak. A diákok sokat tanultak arról, hogy hogyan mutathatják be digitális eszközök segítségével a kultúrákat, a régiókat, az országokat, az iskolákat, a vallásokat és a mindennapi élet egyéb vonatkozásait. A projekt során főként digitális prezentációkat használtunk, és a projektmunkának köszönhetően képet kaptunk a különböző társadalmakról. A  digitális eszközöket használva megtanultuk, hogyan viselkedhetünk aktív digitális polgárokként az eTwinning online felületén, és arról is tanultunk, hogy hogyan épül fel az e-demokrácia tíz, egymástól igen különböző országban.

A 10 partnerország pedagógusai egy diákcsere keretében személyesen is találkoztak egymással

(29)

Lányok és az IKT

eTwinning pedagógus, iskola:

Nataša Majstrović, Osnovna škola “Zmaj Jova Jovanović”, RS

Partneriskolák (országok):

51 partneriskola

(RS, RO, ES, AL, TR, CY, BG, HR, MK, LV, EE, FR, UK, IT, IS, BA)

A diákok kora:

10-19 év

TwinSpace:

https://TwinSpace.etwinning.net/7967/home http://girlsinict-project.weebly.com/

Rövid ismertető:

Ehhez a projekthez az április 23-i Girls in ICT Day (Lányok az Informatikában Nap) nyújtott inspirációt. A  projekt középpontjában a  nemi egyenjogúság előmozdítása és megvalósítása állt. A  projekt a  globális Girls in ICT mozgalmat támogatta, amely arra törekszik, hogy képessé tegye a  lányokat arra, illetve önbizalmat adjon nekik ahhoz, hogy az IKT területén folytassák tanulmányaikat, és ugyanezen a  területen vállaljanak munkát.

A  projekt fejlesztette a  diákok tudatosságát a  témával kapcsolatban, valamint az arra való képességüket is, hogy a  digitális technológiákat felhasználva a  nemi egyenjogúsággal kapcsolatos nézeteiket kritikus szemlélettel értékeljék ki, és ki is fejezzék. A projekt a tanterv részét képezte – a Moodle felületen végrehajtott kurzusokat a résztvevők a számítástechnika- órák tantervéhez (programozás, grafika, web dizájn) igazították. A Projekt elnyerte az Európai Minősített eTwinning Projekt címet.

Vigyázat, jövünk!

eTwinning pedagógus, iskola:

Steffi Feldhaus, Berufskolleg Kohlstraße, DE

Partneriskolák (országok):

2 partneriskola (PL, DE)

A diákok kora:

16-19 év

TwinSpace:

https://TwinSpace.etwinning.net/6149/home

Rövid ismertető:

E projekt résztvevőinek a  fő célja az volt, hogy csökkentsék egy németországi szakiskola szakképzési előkészítő kurzusának a lemorzsolódási arányait, és növeljék a diákoknak az iskolába járásra irányuló motivációját. A német diákok a lengyel partnerosztály (Gimnazjum w Jazowsku) diákjaival közösen saját településeiket bemutató rövid videókat készítettek, és ezekhez hangsávot is hozzáadtak. Emellett digitális kompetenciáikat azzal is fejlesztették, hogy különböző programozási feladatokat oldottak meg a Makey Makey eszköz felhasználásával. A projektnek köszönhetően a 16-23 éves fiatalok tapasztalatokat szereztek a digitális médiumok használata terén, és a csapatmunkára való képességüket is fejlesztették. A német és a lengyel diákok egyenrangú partnerekként tanultak egymástól és egymással közösen, például a  német diákok a  német nyelv

„szakértőiként” segítettek lengyel társaiknak, ami növelte az önbizalmukat. Minden diák diák-adminisztrátori szerepkört kapott, így önállóan, munkájukért felelősséget vállalva végezték el feladataikat.

(30)

2.2 Aktív részvétel és szerepvállalás

Az eTwinning projekteken keresztül a  diákok megtanulnak részt venni a  mindannyiunkat érintő kérdésekről folytatott párbeszédekben. Emellett megtanulják kifejezni saját véleményüket, megtanulnak meghallgatni másokat, és azt, hogy hogyan hathatnak mások véleményére. Elsőként a „My World My Classroom” (Az én világom, az én tantermem) című projektet mutatjuk be, melyben a  diákok saját világuk, tantermük arányaihoz igazítva foglalkoztak olyan aktuális kérdésekkel, mint amilyen például az ivóvíz-hiány. A  mini-esettanulmány után következő projektekben a diákok a demokrácia és az aktív polgári szerepvállalás témáját vizsgálták, a migrációról tartottak megbeszéléseket, és végül a környezetvédelem kérdéseivel foglalkoztak.

Az én világom, az én tantermem

eTwinning pedagógus, iskola:

Ian Kell The Academy at Shotton Hall, Peterlee, UK

Partneriskolák (országok):

46 partneriskola (IT, PL, MT, EE, RS, ES, NO, RO, LT, FR, UK, TR, LV, FI, UA, GE, PL, SL, AM, HR, NL, BE)

A diákok kora:

11-14 év

TwinSpace:

https://TwinSpace.etwinning.net/7377/home http://myworldmyclassroomsite.weebly.com/

Hogyan támogatta a projekt a digitális társadalomba tartozást?

A projekt alapja David J. Smith „If the World Were a Village” (Ha a világ egy falu lenne) című könyve volt. Mindegyik projektpartner a könyv szemléletmódjához hasonlóan képviselte saját hazáját (vagy régióját, városát), abból az alapfeltevésből kiindulva, hogy „Ha az én országom ez a  harmincfős osztály lenne...” A  diákok az egész világra vonatkozó arányokkal dolgozva kiszámították, hogy osztályukból hányan nem jutnának ételhez, milyen nyelveket beszélnének, hány osztálytársuk élne szegénységben, hányan tudnának az osztályból olvasni, hányan jutnának ivóvízhez, és hányan lennének tehetősek. A  projekt során a  résztvevők törekedtek a tágabb iskolai közösség minél nagyobb részét bevonni tevékenységeikbe. A pedagógusok feladata volt olyan anyagokat keresni a projektmunkához, amelyek stimulálják a matematikai gondolkodást, tudatosítják a  diákokban közös örökségüket, javítják a  diákok hosszú távú gazdasági lehetőségeit, és támogatják az európai identitás szellemiségét.

„Nálunk az aktív digitális polgárságnak az eTwinning tevékenységeken keresztül való fejlesztése a központi tantervre épül: A diákokat arra ösztönözzük, hogy képzeljék magukat mások helyébe, és így, más nézőpon- tokból vizsgáljanak meg különböző kérdéseket és helyzeteket. Ezzel az emberi jogok elismerését és megbe- csülését igyekszünk támogatni. Az aktív polgári szerepvállalás a hatékony demokráciák alapvető előfeltétele.

A részvételhez és a szerepvállaláshoz kapcsolódó készségek, valamint a jövő iránti felelősségvállalás szin- tén olyan készségek, amelyeket csak gyakorlás útján lehet fejleszteni. Az iskola egy biztonságos környeze- tet biztosít mindehhez. A diákok tapasztalatokat gyűjtenek arról, hogy hogyan használhatják fel az IKT-kat a nemzetközi kommunikációhoz. Megtanulják, hogy ez milyen fontos, és azt, hogy milyen lehetőségeket rejt magában, de a globális világ kockázataival is megismerkednek.” Hyötyniemi Yrjö, Finnországi NSS

„Micsoda öröm! Olyan büszkén mutatják be a fiatalabb diákoknak, hogy mi mindent tanultak!”

Anica Tričković, Osnovna škola

„Toplički heroji” (RS)

Références

Documents relatifs

Interpréter physiquement les résultats de la question précédente en prenant pour y et z les intensités des courants électriques qui traversent des résistances a et b montées

Como observamos en una contribución anterior, los gobiernos de izquierda o de coalición fueron bastante escasos: nada en Alemania hasta principios de la década de 1970;

- Surlignez sur le texte photocopié les mots qui caractérisent les enfants que l’Énorme Crocodile veut manger (dans un premier temps, on ne vise que les nombreux

30 Les candidat(e)s ayant abordé cette question ont dans leur majorité bien répondu à la question en s'aidant pour cela des données de l'article (légende de la gure 3a et gure 4 ).

La Biblioteca de Medicina de la UAB está formada por cinco bibliotecas , las de las Unidades Docentes del Hospital del Mar, del Hospital de Sant Pau, del Hospital Germans Trias i

La maison de parfums CB décide de lancer un nouveau produit qui, en concurrence avec le bien connu N5, s’appellera Ha B C et sera vendu en flacons à forme pyramidale dont la base

Noha a projektalapú tanulás arra ösztönzi a diákokat, hogy aktívan és felelősségteljesen vegyenek részt saját tanulási folyamatukban, a projekt során

Montrer que SL 2 ( ℤ ), muni de la loi de multiplication de matrices, est un groupe non-ab´